| Első fejezet - A találkozás
1324-ben, Angliában született egy fiú, kit Zakeusnak neveztek el. Szülei már a születésekor tudták, hogy különleges gyermek. Hat éves korában családját megölték, amikor Orcok támadtak a falura. Neki sikerült elmenekülni Ammon városába, ahol az utcán élt. Próbált pénzt keresni mindenféle munkával, nem sok sikerrel.
Nem élt túl könnyen, állandóan éhezett.
Az emberek megvetették szegényt.
Tíz évvel később, a gyenge kisgyerekből, erős, ravasz, bátor ifjú lett. A várban dolgozott, az étkezéseknél ő vitte ki az ételt, a nemesek elé, sok más, hasonszőrű társával együtt. Vigyázott is, nehogy elejtse a tálcákat, mert itt jól bántak vele.
Egyik este összegyűltek a nemesek egy ünnepi vacsorára. Amikor Zakeus kivitte a tálcát, akkor meghallotta, ahogy két lovag beszélget. Érdekes dologról beszélgettek, és mivel már nem kellett semmit sem tennie, ezért a közelükben maradt és hallgatta őket. A két lovag közül az egyik Spears, aki az újoncokat tanította, a másik, pedig Gerold aki a felderítéseket vezette.
-Gerold: 'Képzeld, 3 nappal ezelőtt találtunk egy barlangot, a hegy lábánál az erdő felöli oldalon. Tele volt csontokkal, még emberi csontok is voltak a barlangban!'
-Spears: 'Mitől lehetnek ott csontok? Talán farkasok tanyáznak azon a helyen? Vagy egy medve él a barlangban?'
-Gerold: 'Nem találtunk semmi olyan nyomot, ami állatokra utalt volna.'
-Spears: 'Akkor lehet, hogy valaki odavitte a csontokat, nem?'
-Gerold: 'De, mégis miért gyűjtené, a csontokat abban a barlangban? '
-Spears: 'Nem tudom.'
Ekkor egy nemes odaszólt Zakeusnak, hogy töltsön még bort, így otthagyta a két lovagot és végezte tovább a dolgát.
Zakeust pár napra rá kidobták a várból, mert vitába szállt a főszakáccsal és összeverekedett vele. Így szerencsét próbált a kovácsnál. A kovács először bizonytalan volt az ifjúval szemben, de végülis befogadta, mint inast. Zakeus egy másik inassal, felváltva ütötték a vasat, amit a kovács forgatott. Amiért nagyon segítőkész volt mindig, a kovács egyre több munkát adott neki, és meg is szánta, ezért be is fogadta a házába, etette, gondozta. Sok mindent eltanult a kovácstól akit, Grilihennek hívtak. Ő volt az egyik legjobb kovács a városban.
Egy idő után már ő is készített kardokat, és elhatározta, hogy magának is készít egyet. Különleges kardot szeretne.
Egyik nap elment az erdőbe, s egy nagy sziklához ért, a sziklában egy érdekes minta volt. A minta egy Sárkányhoz hasonlított, amely egy kardra volt rácsavarodva, és tüzet fújt. Furcsának találta, hogy, hogyan került az a jel a sziklába, de végülis, úgy döntött, hogy ezt a jelet vési a kardja pengéjébe. Elő is kapott hirtelen egy papírdarabot, és egy színes követ a földről, majd a papírt a sziklára tette, és a kővel elkezdte dörzsölni a papírt, és a jel megjelent a papíron. Amint visszaért a műhelybe, fogott egy darab vasat, és egyedül elkezdte formálni a pengét. Három napig kovácsolta, formálta.
Miután elkészült a kard, elment a kovácstól, hogy meg tanuljon bánni a fegyverrel. Spearshez ment, mert tudta, hogy jóember és remekül képzi ki az átlag embereket is. Pár héttel később már jól forgatta a kardját, és visszament a kovácshoz, aki kicsit mérges volt rá, hogy csak így elment tőle, de végülis remekül bánt a fémmel, és visszafogadta.
Egy nap Zakeus ment a piacon, és eszébe jutott az a barlang, amiről még a várban hallott, nem nagyon törődött vele, és továbbment.
Éjszaka, álmában, a barlangnál volt, szakadt az eső, a kardját a kezében fogta. Elindult a barlang felé, ekkor morgást hallott. Azt hitte farkasok, ám egy vörösen izzó szempár tűnt fel a sötétben. Zakeus megállt. A kardját kinyújtotta előre. Ekkor tűz jelent meg a barlangban, és éppen csak le tudott hasalni, mielőtt elégett volna. Felállt, és elkezdett rohanni be a barlangba. Csak annyit látott, hogy valami megragadta és... Felébredt. Izzadtságban úszott a teste. Felkelt, megmosta az arcát, majd visszafeküdt.
Másnap reggel elgondolkozott, hogy megnézi azt a barlangot. El is indult, átvágott az erdőn, s látta a hegyet, és a hegy lábánál a barlangot. A tetején egy furcsa jel volt, pont, mint azon a sziklán. A kardjára nézett, a jel teljesen ugyanaz. Elindult a barlang felé. Néhány csont hevert kint a porban, és a barlang szája koromfekete. Zakeus belépett a barlangba. Látta a rengeteg csontot, és egy embert, vagyis csak egy fél embert, a felső része már nem volt meg, csak deréktól felfelé. Iszonyatos bűz terjengett a sok dög miatt. Rosszul érezte magát, de tovább ment.
Hallott valami zajt, megfordult, és… ott állt egy Sárkány. Hatalmas volt, orrából dőlt a füst. Zakeus halálfélelmet érzett, és a kardját lassan felemelte a Sárkány fejéhez. A Sárkány rámorgott. Zakeus megijedt, és elejtette a kardját, hátrébb kúszott, amíg a háta neki nem ütközött a kemény sziklához, de látta, hogy a kardja ott hever a Sárkány lába mellett. A Sárkány lenézett a földre, a kardon észrevette a jelet, majd felnézett a fiúra. Zakeus nagyon félt, és tudta, hogy meg fog halni.
A Sárkány közelebb lépett, és megszólalt:
-Sárkány: 'Ez a kard a te tulajdonod?'
-Zakeus: 'Hogyan? Igen, ez a kard az enyém.'
-Sárkány: 'Akkor jöjj velem. Te vagy az, aki beteljesíti a jóslatot'
Zakeus: 'Milyen jóslatot?'
Sárkány: 'Azt megtudod ott, ahova megyünk.'
Zakeus: 'De, nem akarsz megölni?'
Sárkány: 'Nem öllek meg, gyere velem és megmutatom azt, amit ember még nem látott.'
Zakeus: 'Rendben.'
Zakeus kicsit bizonytalan, fél is a Sárkánytól, de felveszi a kardját, felszáll a Sárkány hátára, és a Sárkány messzire repül vele. Eltűnnek a lenyugvó nap utolsó, halvány sugaraiban.... folyt. köv.
|
